Szőnyegezzek vagy ne? Örök dilemma. Alapvetően nem vagyok egy nagy szőnyegmániás, mert szerintem porfogó, ha valami történik vele, nehéz kitisztítani, szépsége nem tart sokáig… ah, szóval csak a gond van vele. Gondoltam ezt sokáig. Aztán persze rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is akkora probléma a háztartásban a szőnyeg.
Az árnyoldalak mellett ugyanis számtalan nagyon jó tulajdonsággal is bírhat egy klasszul megválasztott darab. Télen például nagyon jó szolgálatot tesz, hiszen az ágyból kikelve nem a hideg padlóra lépünk, ha kellemes a textúrája, akkor jó rajta mezitláb is topogni, vagy elnyúlva rajta, nézni róla a tévét, de ha kényelmes, akkor egy jót tornázhatunk is rajta.
Nálunk, bár volt szőnyeg a nagyszobában (főként a csúnya padló elrejtése miatt), nem túl nagy. Viszont, amikor a “kistestűnk” (kisfiúnk) elkezdett kúszni, mászni, akkor rá kellett jöjjünk, szükség lesz egy nagyobbra. Pláne azért, mert, amikor a legényt már nem lehetett se a kanapén, se az ágyon hagyni, akkor elkezdtünk mindenféle gyerekszőnyeget, meg plédet és egyebeket a földre tenni, hogy ne a pucér padlón kelljen neki tevékenykednie, tekintve, hogy az még igen hideg volt.
A férjemmel aztán még egy kicsit nyűglődtünk a kérdésen, hogy vegyünk-e vagy sem, milyet és mekkorát, mert én alapvetően idegenkedem a nagy szőnyegektől. Végül Ő volt az, aki önállósította magát a kérdésben, és ellenvetést nem tűrve, bevásárolt egy több négyzetméteres, majdnem faltól-falig érő szépséget. Bizony azt. Pedig semmi extra nincs benne, hiszen drapp-barna színű négyzetek díszítik, mégis egyszerűen olyan csinos, hogy még.
Az az igazgság, hogy meggyőzött, mert tényleg nagyon idepasszol a nappalinkba, fetrengeni is jó rajta, a gyerekkel játszani is kiváló, minden vendég második kérdése, hogy “hol vettétek?” és tornázni is lehet rajta. Persze, ahhoz, hogy ilyen jól mutasson, hozzátartozik az is, hogy a bútorok színeivel és formáival is harmonizál.
Mindenesetre továbbra is azt gondolom, hogy nem kell túl sok szőnyeg egy szobába, azért vannak olyan kivételek, illetve olyan darabok, amelyekkel meggyőzhető vagyok :)