Amikor új albérletünkbe költöztünk, bevallom, nem volt a legszebb állapotában a lakás, de mégis volt benne valami hihetelen báj. A rusztikus hangulata, amit én a régi bérházakból megszoktam, magával ragadott, és mivel egy nagyon klassz kis kertrész tartozott hozzá, nem volt kérdés, hogy ez lesz a mi új otthonunk. Legalábbis egy ideig biztosan.

A szobák falai festésre szorultak, ami ugye viszonylag könnyen kivitelezhető, ám a konyhában díszelgő, valljuk be ronda csempe és lambéria kombojával valahogy sehogysem sikerült megbarátkoznom.

Szerencsére a főbérlőnk szabad kezet adott a lakás csinosításában, így a lambéria egy részétől megszabadultunk, viszont a furamintás kerámialapok még mindig ott éktelenkedtek a falon.

Mivel mindig a valami megújítása, csinosítása, viszonylag olcsón volt az egyik vesszőparipám, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ha a csempét nem is tudjuk leszedni, valahogy mégiscsak el kéne tüntetni. De mégis hogyan? Fedjük le! Rendben, de mégis mivel?

Ekkor sejlett fel bennem gyerekkorom rémálma az öntapadós fólia vagy öntapadós tapéta. 20-30 évvel ezzel ezelőtt ezek a legkevésbé sem voltak izléses darabok, ám mostanra egyre szebbeket gyártanak, így utánanéztem.

Első körben végül is egy mozaikmintás darabot választottam, amiből pont sikerült az utolsó métereket megszereznem a közeli boltban. Mázlim volt, így gyakorlatilag néhány óra alatt sikerült sikerült megújítanom a konyha milliőjét.

Rettentően boldog voltam és büszke, hogy néhány száz forintból sikerült megoldanom, ezt az elsőre lehetetlennek tűnő vállalkozást.

Aztán eltelt néhány év, mi még mindig ugyanott laktunk, történt néhány változás és minimális átalakítás, így az első megoldás már nem volt jó, tekintve, hogy kicserélték a helyiségben lévő fűtőtestet így előbukkant a - szerencsére - rég nem látott rusnya csempe.

Így nem volt más választásunk, mint újratapétáztunk. Ezúttal azonban már egy kicsit többet, szebbet, jobbat akartunk.

Egy picit jobban körbe is néztünk a tapétás piacon, és beruháztunk egy jópofa, typo-s verzióra, ami  úgy feldobta a lakás központi helyiségét, hogy azóta se győzzük a dícsérő szavakat. Az pedig hagyján, hogy a barátok és a vendégek gyakorlatilag lecövekelnek a falak előtt és vigyorogva bólogatnak, hogy mekkora ötlet, de még a főbérlőnk is elismerően nyilatkozott, amikor először meglátta.

Kell ennél több? Persze, egy új és saját lakás igen, de az egy másik téma.