Nah, persze nem úgy, mint Örkény Tóték című remekművében… :) Hanem okosan, vagy ötletesen…

Az, aki viszonylag sokat költözik, költözött - mondjuk mert albérletből-albérletre jár -, az tudja, hogy a pakolás mindig sok macerával jár.

Valójában évekkel ezelőtt ez adta az ihletet, de volt némi előzménye is.

Korábbról volt egy faládikám, ami szerintem már vagy 20 éve velem van. Amolyan kupifogó, de tényleg! Az épp nem polcra való cuccokat, papírokat, fotóalbumokat mindig belesúvasztottam. Manapság kábeleket őriz, de épp néhány napja gondolkodtam rajta, hogy egy kicsit átrendezem a motyókat, hogy jobban ki tudjam használni.

Visszatérve a dobozokra… Évekkel ezelőtt, amikor elköltöztem a szülői házból már rájöttem, hogy a költözés mindig nagy szívás (pardon a kifejezésért). Valójában nem is a hurcolkodás a problémás, hanem az összepakolás. Majd a kipakolás.

Mivel volt néhány nem hagyományos papundekli dobozom is, hanem egészen kis csinoskák, rádöbbentem, hogy nem is kell kipakolnom az újdonsült lakhelyemen. Hely nem is nagyon lett volna a kacatoknak, így a dobozokban hagytam a cuccokat. Kerestem nekik néhány megfelelő helyet és kiderült, nemhogy rosszul mutat, de még öltözteti is a szobát.

Azóta némileg szofisztikáltam a dobozolást, hiszen beszereztem néhány tényleg kellemes megjelenésű darabot is, amelyeket polcokra is tehetek, vagy épp a gardróbszekrény tetejére is pakolhatok.

Persze azért azt is figyelembe kell venni, hogy ezekből a tárolókból se legyen domináns mennyiség, mert akkor épp nem rendezettséget fogunk velük sugallni, hanem zsúfoltságot.

A kezdetek óta amúgy már többször is költöztem, költöztünk, és bizony bevállt ez a fajta “kacattárolási” módszer, hiszen nem kellett minden alkalommal a legutólsó kis bigyót is el, majd kicsomagolni.

Határozottan praktikus megoldásnak tűnt más esetben is, mint például lakásfestés esetén. Legutóbbi bevetésünkkor is egy csomó időt sikerült így megspórolnunk a pakolással, takarítgatással.

Összegezve: a dobozok nem feltétlenül lustáknak való, hanem például azoknak, akiknek sok a motyójuk, kevés a tárolóhelyük, és mondjuk sokat költözködnek. Egyszerre praktikus, ápol és eltakar, ráadásul, ha megfelelő darabokat szerzünk be, még a lakásunkat is otthonosabbá teheti. 

Kell ennél több?

Szőnyegezzek vagy ne? Örök dilemma. Alapvetően nem vagyok egy nagy szőnyegmániás, mert szerintem porfogó, ha valami történik vele, nehéz kitisztítani, szépsége nem tart sokáig… ah, szóval csak a gond van vele. Gondoltam ezt sokáig. Aztán persze rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is akkora probléma a háztartásban a szőnyeg.

Az árnyoldalak mellett ugyanis számtalan nagyon jó tulajdonsággal is bírhat egy klasszul megválasztott darab. Télen például nagyon jó szolgálatot tesz, hiszen az ágyból kikelve nem a hideg padlóra lépünk, ha kellemes a textúrája, akkor jó rajta mezitláb is topogni, vagy elnyúlva rajta, nézni róla a tévét, de ha kényelmes, akkor egy jót tornázhatunk is rajta.

Nálunk, bár volt szőnyeg a nagyszobában (főként a csúnya padló elrejtése miatt), nem túl nagy. Viszont, amikor a “kistestűnk” (kisfiúnk) elkezdett kúszni, mászni, akkor rá kellett jöjjünk, szükség lesz egy nagyobbra. Pláne azért, mert, amikor a legényt már nem lehetett se a kanapén, se az ágyon hagyni, akkor elkezdtünk mindenféle gyerekszőnyeget, meg plédet és egyebeket a földre tenni, hogy ne a pucér padlón kelljen neki tevékenykednie, tekintve, hogy az még igen hideg volt.

A férjemmel aztán még egy kicsit nyűglődtünk a kérdésen, hogy vegyünk-e vagy sem, milyet és mekkorát, mert én alapvetően idegenkedem a nagy szőnyegektől.  Végül Ő volt az, aki önállósította magát a kérdésben, és ellenvetést nem tűrve, bevásárolt egy több négyzetméteres, majdnem faltól-falig érő szépséget. Bizony azt. Pedig semmi extra nincs benne, hiszen drapp-barna színű négyzetek díszítik, mégis egyszerűen olyan csinos, hogy még.

Az az igazgság, hogy meggyőzött, mert tényleg nagyon idepasszol a nappalinkba, fetrengeni is jó rajta, a gyerekkel játszani is kiváló, minden vendég második kérdése, hogy “hol vettétek?” és tornázni is lehet rajta. Persze, ahhoz, hogy ilyen jól mutasson, hozzátartozik az is, hogy a bútorok színeivel és formáival is harmonizál.

Mindenesetre továbbra is azt gondolom, hogy nem kell túl sok szőnyeg egy szobába, azért vannak olyan kivételek, illetve olyan darabok, amelyekkel meggyőzhető vagyok :)

Hogy őszinte legyek, a bútorokat illetően viszonylag gyakran vannak új igényeim vagy legalábbis szívesen lecserélem, amit csak tudok, ám egy valami mindig is nagy vágyam volt. Méghozzá a napfényes lakás, napfényes nappalival.

Ma már, ugyan van egy kis szélhámos 11 hónapos kisfiam, így számos dolog jelenleg csak ábránd marad.

Ettől függetlenül azonban, hha egyszer tényleg eljutok oda, hogy napfényes nappalim lehet, akkor az biztos, hogy hajópadlós lesz, szőnyeg is csak módjával, a falakat pedig maximum tojáshéjszínűre festem majd.

Erre is megvan az indokom. Egyrészt nem szűkíti a teret, mint valami vadabb szín, másrészt könnyebben variálhatom a kiegészítőket, ha éppen ahhoz lenne éppen kedvem.

Még egy dolog állandó talán. Az a rattan, illetve a fonott cuccok imádata, amelyekkel mindig is szívesen csinosítottam az otthonomat. (Lehet, hogy ez valami gyerekkori mérgezés, mert hajdanán nálunk is voltak rattanfotelek otthon)

Talán azért is van ez a szerelem, mert ezek a típusú berendezések valamifajta természetességet kölcsönöznek a szobának, lakásnak. Igaz, ebből sem szeretem, ha sok van, de a jól megválogatott darabok mindenképp ízlésessé teszik az enteriőrt. Legalábbis az én szememben. Talán ezért is válogattam rattanhatású magas polcot és egy kis gurulós kiegészítőt “álmaim” fényes nappalijába, amelyet az otthonokesmegoldasok.hu oldalon lévő applikáció segítségével készítettem el.

Régebben egyáltalán nem gondoltam volna, hogy vonzódni fogok a bőr bútorokhoz, ám ez a fajta megjelenés, ez a forma számomra a letisztultságot sugallja, ráadásul nagyon jól passzol hozzá tulajdonképpen mindenféle berendezés. Ha akarom a minimál stílusba is tökéletesen belefér, de ideális az eklektikusabb és a kissé otthonosabb berendezések közé is.

Imádom még a növényeket is, a kis bohókásaktól, a magas hosszúkásokig, de a pálmákat is szeretem. Persze, ezek is csak napsütötte helyen érzik jól magukat, mert egy árnyékos, félhomályos szobában hamar lekókadnak.

A montázsomba beletettem még egy pár hangfalat is (mert csak ez látszódna normálisan), amelyeket rájöttem, hogy nem csak a férjem unszolására tűrnék meg ebben a nappaliban, hanem én magam is szívesen használnám…

És az elmaradhatatlan csocsó! Hogy miért? Mert sok jópofa emlék fűz ehhez a játékhoz és ha már ilyen tágas szobám lenne, ami nincs agyonzsúfolva egy rakás nagy bútorral, ráadásul, valami házimozi is helyet kapna (ezért is nagy hangfalak), akkor még egy kis szórakozás beleférne, nemde?

Amikor új albérletünkbe költöztünk, bevallom, nem volt a legszebb állapotában a lakás, de mégis volt benne valami hihetelen báj. A rusztikus hangulata, amit én a régi bérházakból megszoktam, magával ragadott, és mivel egy nagyon klassz kis kertrész tartozott hozzá, nem volt kérdés, hogy ez lesz a mi új otthonunk. Legalábbis egy ideig biztosan.